Vér Ghotic
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Versek
 

Történet      

Képek

Albumok

Dalszövegek

Corey

 

murderdolls

Alakulásukról
 

Tagok
 

pek
 

dalszövegek
 

rajzok

  

 

A heavy metal stílusirányzatai közül a black metal számít a leghírhedtebbnek, ennek történeti és zenei okai egyaránt vannak. Az 1980-as években a műfaj még nem vált el jellegzetesen a ma is létező thrash és death metaltól, azonban az extrém metal zenék 1980-as évek végi, 1990-es évek eleji felfutásakor megjelent az igény valami szélsőségesebbre, valami veszélyesebbre és ennek megjelölésére a mai értelemben vett műfaj megteremtői – elsősorban a norvég zenekarok – visszanyúltak ehhez a kifejezéshez, melyet először – '82-es albumának címeként – a brit Venom használt saját zenéjének definiálására.

Az eredeti mozgalom olykor nyíltan is kijelentett legfőbb célkitűzéseiként a következők fogalmazhatóak meg:

  • szembefordulás a szélesebb közönség számára is befogadható zenei irányzatok közvetítette képpel (pl. "bajtársiasság" és egyéb "optimista" hangulati vonások)
  • a zene hangulatának előtérbe helyezése a puszta agresszióval szemben, annak mellőzése nélkül
  • mindenféle politikai üzenet mellőzése, a zenében megfogalmazott érzések és gondolatok ideológiai szintre emelése, a valóság és a művészi kinyilatkoztatások közötti határvonal összemosása
  • társadalmi reakció kiváltása.

Mindezt sikerült is megvalósítani, ennek megfelelően a black metal még az időközben sokszorosára duzzadt metal közönség jelentős része számára is akceptálhatatlan, a gúny, a megvetés, más esetekben a félelem tárgya. Ezzel egy időben azonban a főáramba jutást sem kerülhette el a műfaj, ennek eredményeképp az 1990-es évek második felére az eredeti eszmét teljes mértékben félreértelmező zenekarok serege lepte el a metal undergroundot. Az eredeti skandináv színtér jelenleg a kifulladás szélén áll, a black metal jelenlegi elit-zenekarai többnyire Észak-Amerikából, Kelet-Európából vagy Franciaországból származnak.

Vámpirok
 
Dark->Ghotic
 
Manson
 
rammstein
 

   

Ez a szenvedély

Ha eljön az éj

A folyóból vér folyik

Az imánk a pokolban

meghallgatatik

                


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon